Seifriz-díj a Soyer cégnek

Erős partnerekkel karöltve Heinz Soyernak sikerült az, amit egyedül nem érhetett volna el: a hegesztési specialista cég rangidős vezetője egy új hegesztési eljárást tett piacképessé, egyetemek és hegesztőiskolák tudósaival együtt. A sikeres kooperáció gyümölcse a Seifriz-díj.

„Már ötven éve gondolkodom azon, hogyan lehetne a csaphegesztés során a kerámia gyűrűt helyettesíteni és az eljárást javítani.”, meséli Heinz Soyer. Majdnem ugyanilyen idős az ötlet is, amellyel ez végül lehetségessé vált: a mágneses mező használata. A mágneses mező is alkalmas a fényív központosítására. Azonban az út az ötlettől a sorozatgyártásban való alkalmazhatósághoz, igen hosszú volt, és végül csak az elmélet és a gyakorlat – azaz a kézműves iparág – szoros együttműködésében volt megvalósítható.

 

Most, több mint 3 év kutatás és kísérletezés után, a délnémetországi Wörthsee melletti Heinz Soyer Bolzenschweißtechnik GmbH elérte célját, és bevezeti a piacra a szabadalmaztatott mágneses mezős (SRM) csaphegesztési eljárást. „Mi azért vagyunk sikeresek már ilyen régóta, mert olyan dolgokat mutatunk be a piacnak, amelyek korábban nem voltak”, mondja Heinz Soyer, cége filozófiájáról. Az SRM projekt erről kitűnően tanúskodik. Az új technológia iránti igény a gyakorlatból jött. A cég előszeretettel hallgatja meg és használja fel vevőinek igényeit, tanácsait és akár kritikáját is, jövőbeni fejlesztéseihez. „Azonban ha a határainkba ütközünk, akkor a tudományhoz fordulunk”, mondja Heinz Soyer.

 

A csaphegesztés esetében ez történt: a házon belüli erőfeszítések nem hozták meg a kívánt eredményt. Ugyan a cég már 2009 óta új utakat járt, azonban ez az eljárás csupán maximum 10 milliméter átmérőjű hegesztőcsapok esetén volt használható. „Mivel azonban már évtizedek óta együtt dolgozunk a Müncheni Hegesztéstechnikai Kutató és Oktatóintézettel (Schweißtechnischer Lehr- und Versuchsanstalt München, SLV), előterjesztettük ott a problémánkat”, így emlékszik vissza Heinz Soyer a több mint három évvel ezelőtti projektkezdésre. Prof. Dr.-Ing. Heidi Cramer, az SLV telephelyének vezetője és a metallurgia specialistája azonnal felugrott a vonatra, intézményével azonban csak a kérdések egy részét tudta lefedni.

 

A Linde cégen keresztül, amely gázzal látja el a hegesztés technikai céget, létrejött a kapcsolat a hadsereg müncheni egyetemének plazmatechnikai részlegével. ők rendelkeznek például nagy sebességű kamerákkal, amelyek fontos szerepet játszottak a mágneses mezők viselkedésének elemzésében. Segítségükkel lehetségessé vált a fényív viselkedésének optikai ábrázolása. Ezen kívül Heinz Soyer a csapatba invitálta a Bajorországi Fejlesztési Alapítványt (BFS) is. Ennek oka az volt, hogy a kutatást cége finanszírozta, azonban szükség volt további anyagi forrásra is. A BFS, többek között, ellenőrizte az eljárás alkalmazhatóságát az iparágban, majd az eredményeket látva, engedélyezte a támogatást. „Ez kisebb és közepes méretű műhelyeknek, de kisebb üzemek számára is példaértékű lehet”, mondta Heinz Soyer a lehetőségről, hogy fejlesztési célokra támogatásért folyamodjanak.

 

Az eljárás:

 

A csaphegesztés során a kerámiagyűrű szerepe az, hogy vezesse a fényívet, leárnyékolja az atmoszférát és egybe tartsa az ömledéket. „Zavaró azonban az anyagfelhasználás mértéke. Minden hegesztéshez egy öt-tíz euró cent értékű kerámiagyűrűt kellett elhasználni. Ezután pedig még a szanaszét repülő kerámiadarabok is csak plusz hulladékot képeznek”, mondja Heinz Soyer. A radiálszimmetrikus mágneses mezős csaphegesztés esetén, egy lyukmentes csaphegesztési eljárás esetén, egy olyan csapra van szükség, amely Heinz Soyer állítása szerint nem drágább a szabvány DIN csapnál. ő javasolja a Soyer gyártmányú csapok, vagy más, EN-szabvány szerint ellenőrzött alapanyagú csapok használatát. Ezen túl javasolja az inverter áramforrás használatát. Cége ajánlata, hogy bármely gyártó csaphegesztő berendezését beszámítják az új technológiát képviselő berendezés vásárlásakor.

 

Forrás: Soyer Magyarország Kft.
www.soyer.hu